2016. január 15., péntek

7. fejezet: Csak egy nyár volt

Sajnálom, hogy ilyen hosszú időre eltűntem! Rengeteg minden történt azóta az életemben, és bár sokszor járt a fejemben a történet és a blog, odáig sosem jutottam el, hogy leüljek, és megírjam ezt a fejezetet. Viszont mostantól igyekszem, még ha nem is hetente, de legalább rendszeresen hozni az új részeket. (Már a következőnek is kész több, mint a fele, így arra sem kell már túl sokat várnotok.)
Ebben a fejezetben folytatódik Christine visszaemlékezése arról, hogy mi történet a nyáron, ami így megváltoztatta, és ezúttal Seth is felbukkan egy rövid időre. (Megjegyzem, ezzel még mindig nem teljes Christine története, a későbbiekben még olvashattok majd róla.)
Emellett, mint látjátok, új design került a blogra, ezúttal teljes mértékben saját készítésű. A másiknak túl hideg színe volt nekem, ez talán jobban tükrözi a történetet. Remélem, tetszik nektek. Jó olvasást a fejezethez, és köszönöm azoknak, akik kitartottak a blog mellett, és ilyen hosszú idő után sem feledkeztek meg róla(m). :)
– Christine, ébresztő! – lóbálta meg a kezét Gabrielle a barátnője előtt. – Vége az órának.
– Ja, bocsi. Megyek már – mondta, majd gyorsan a táskájába söpörte a dolgait, és felpattant. – Kész vagyok.
– O-ké – nyújtotta el a szót Gabrielle, jelezvén, hogy továbbra sem érti Christine viselkedését. Mi történhetett vele a nyáron, amitől így megváltozott? Hova lett a mindig pontos és tökéletes, a legkisebb hibát sem toleráló barátnője, akit annyiszor próbált felülmúlni, mégsem sikerült soha? Miért nem árul el neki semmit? – Figyelj! – Christine fáradtan nézett Gabrielle-re. Tudta, mi következik, és már készítette magát a legújabb szentbeszédre, amit az elmúlt hetekben oly’ sokszor megkapott.
De talán pont erre volt szüksége. Hogy kritizálják, szidják, a régi énjét követeljék vissza, még csak nem is gondolva arra, hogy az a személy már rég eltűnt. Egy nyár alatt képes volt olyanná válni, amilyenné Mrs. Coleman akarta tenni őt: vagány lázadóvá, akit nem érdekel a jövő, hanem a mának él.

Christine jól emlékezett arra a napra, mikor szembesülnie kellett azzal, hogy többé nem lehet a régi. Mrs. Coleman elvárásai az egekbe szöktek, és neki csupán egy hete volt rá, hogy felkészüljön egy lehetetlen, irracionális, és teljességgel etikátlan feladatra – el kellett csábítania Seth Colemant.
A nő természetesen nem dobta rögtön a mélyvízbe, egy hétig még csak nem is találkozhatott Seth-tel. A szüleinek azt a mesét kellett előadnia, hogy kiváló tanulmányai miatt részt vehet egy hónapig tartó kiránduláson, amit az igazgatónő készségesen meg is erősített. Ezután a lány Mrs. Coleman egyik tengerparti nyaralójába költözött egy idős, morcos szobalánnyal, Margarettel, valamint annak hiperaktív lányával, Stacy-vel. Ők ketten már gyerekkora óta ismerték Seth-et (Stacy fülig szerelmes volt belé, Margaret ellenben a világ legneveletlenebb kölykének nyilvánította), és állandóan a vele kapcsolatos információkkal traktálták. Mire elérkezett annak az ideje, hogy találkozzanak, Christine-nek már látatlanul is elege volt a fiúból, és elképzelni se tudta, hogy lesz képes kedvesnek lenni vele.
A terv szerint Christine a fiú kedvenc bárjába ment, és a titokzatos, csábító lányt előadva kellett volna levennie a lábáról. De természetesen semmi sem úgy történt, ahogy annak kellett volna.

A lányt alkohol és cigarettafüst bűzének keveréke csapta meg, ahogy belépett a zsúfolt, sötét szórakozóhelyre. Az ajtó előtt álló, kétméteres, kopasz férfi csak bólintott egyet, jelezvén, hogy minden gond nélkül bemehet. Valószínűleg még korábban kaphatott egy képet Mrs. Coleman egyik alkalmazottjától, különben sosem hagyta volna, hogy egy tizenöt éves lány bemerészkedjen.
Christine egyelőre nem látta a fiút, ezért leült a bárpulthoz, és kért magának egy kólát. A pultos furcsán nézett rá, valószínűleg ő volt az egyetlen fiatal, aki nem akart alkoholt inni. A lányt azonban Mrs. Coleman még korábban figyelmeztette, hogy Seth okos, nem olyan könnyű átverni, ezért szüksége lesz a józanságára ahhoz, hogy sikerüljön becsapnia.
Hosszú órák teltek el, Christine türelmetlenségét pedig lassan idegesség vette át. Hol van Seth? Lehet, hogy nem is jön ma, és feleslegesen várt rá egy órán keresztül? Hogy lehet ez? Mrs. Coleman határozottan állította, hogy a fia ma mindenképpen itt lesz.

Christine az elmúlt hét megpróbáltatásaira gondolt. A saját vívódására, arra a több száz alkalomra, mikor meg akart futamodni, mikor álmatlanul forgolódva gondolt az ostoba ballépésére, ami miatt ide került.
Alec.
Néha ő is eszébe jutott. A srác semmiben sem volt különleges: se jóképű, se okos, se különösebben kedves nem volt, egy dolog mégis a többi fiúismerőse fölé emelte: nem a strébert, hanem a lányt látta Christine-ben. Elhitette vele, hogy kívánatos, hogy jobb és több, mint a többi lány az iskolában. És Christine volt olyan naiv, hogy be is dőlt neki.
Persze ez a csoda sem tartott túl sokáig: mikor a graffitis balhé kitört, a fiú minden felelősséget rá hárított. Az igazgatónő külön-külön hívatta be őket az irodájába, és míg Christine nem árulta el, hogy ki volt a társa, azt hazudta, hogy egyedül tette, addig Alec tagadta, hogy bármi köze lett volna hozzá azon kívül, hogy nem sikerült megállítania a barátnőjét.
Christine sosem volt szerelmes a fiúba, bár erre csak akkor ébredt rá, mikor az egész véget ért. Jól érezte magát, mert valaki olyan lehetett mellette, aki nagyon messze állt az igazi valójától, de semmi több. Nem hiányzott neki Alec, ha rá gondolt, csupán düh és bosszúvágy töltötte el.
És most majdnem ugyanolyan dühös volt Seth Colemanra. Korábban sosem beszélt a fiúval, hiszen teljesen más társaságba tartoztak, de az elmúlt hét alatt sikerült a lehető legjobban meggyűlölnie. Elege volt a lázadót játszó kisfiúból, akit az anyja nem tud máshogy rendre tanítani, mint hogy egy iskolatársát kéri meg, hogy csábítsa el. Miféle őrült terv ez?!

A kocsma általános zsivaját harsány, egyértelműen figyelemre éhes kacaj töltötte be. Ezt követően egy magas, szőke lány lépett be fekete hajú partnerébe karolva. A fiú álmos mosollyal az arcán tűrte a lány fecsegését és nevetgélését, de elég volt egy pillantást vetni kettejükre, hogy nyilvánvalóvá váljon, egyáltalán nem figyel arra, amit a barátnője mond neki.
Christine rögtön felkapta a fejét, és megpróbált a lehető legkevésbé feltűnően a pár felé fordulni. A szíve kihagyott egy ütemet, mikor a tekintete találkozott a fiúéval. Seth. Nem számított rá, hogy az osztálytársa ilyen hatással lesz rá. Az önbizalma, amit egész héten építgetett, a terv, aminek minden pontját és lehetőségét a fejébe verte, hirtelen semmivé vált. Fogalma sem volt róla, hogy kellene megközelítenie a fiút, aki korábban egy pillantásra se méltatta.
Valószínűleg fel sem ismerné őt, hiszen korábban csak az egyenruhájában látta, a haját szoros kontyba fogva, smink nélkül. Ellenben most szűk farmert, vastag pántos toppot mély dekoltázzsal és bőrkabátot viselt, mindezt feketében. Ajkán vörös rúzs piroslott, szemét füstös smink emelte ki, fekete haja a derekát verdeste.
Seth és a szőke lány nem messze Christine-től ültek le, a fiú pont szembe került vele. Bár korábban azt hitte, hogy a srác egy pillantásra sem fogja méltatni, annál nagyobb meglepetés érte, mikor barátnője válla felett lusta mosolyt eresztett rá. Most fel akarja őt szedni, vagy mi?

Seth két kólát kért ki a pultostól, majd mikor megkapták, megköszörülte a torkát, és a barátnőjére pillantott. A szőke lány rögtön elhallgatott.
Christine nem hallotta, mit mondott neki, ahhoz nem ült elég közel, de a szőkeség reakciója mindent elárult. Ahogy Seth befejezte a monológját, minden felgyorsult. A szőke lány egy hirtelen mozdulattal a fiúra öntötte a kezében tartott kólásüveg teljes tartalmát, majd sarkon fordult, és elment.
Seth-ből meglepően kevés érzelmet váltott ki a jelenet. Míg Christine döbbenten pislogva követte figyelemmel a szőke lány kirohanását, a fiú csak odafordult a pultoshoz, és kért egy törölközőt. A legnagyobb nyugalommal kezdte el törölgetni az arcát, majd a pólóját, majd mikor végzett, megitta a maradék kóláját. Ezután felállt, és Christine legnagyobb meglepetésére mellé telepedett.
– Tudod, nem valami udvarias dolog így megbámulni az embert.
– Még akkor sem, ha épp most csináltak belőle hülyét?
– Szóval szerinted hülyét csináltak belőlem? – A fiú felhúzta a fél szemöldökét, úgy tűnt, kedvére volt a szóváltás.
– Hát, én nem örülnék, ha valaki kólát öntene rám, az biztos. – Seth megvonta a vállát.
– Előfordul.
– Tehát nem ez az első eset? – Válaszul a fiú csak mosolygott.
– Ismerős vagy nekem. – Tehát tényleg nem ismerte fel. Christine jól emlékezett a tanácsokra, amiket Mrs. Coleman adott neki, hogy maradjon a lehető legközelebb az igazsághoz, ne találjon ki magának egy külön életet, mert az a cél, hogy minél tovább tudja játszani a szerepét.
– Talán mert egy iskolába járunk.
– Tényleg? – A fiút őszintén meglepte Christine kijelentése.
– Ja, évfolyamtársak vagyunk – felelte unottan Christine, mint akit egyáltalán nem érdekel, hogy Seth nem ismerte fel egy év után sem.
– Nem is értem, hogy nem emlékszem rád.
– Próbálom kerülni a feltűnést az iskolában – vonta meg a vállát a lány.
– Nem úgy, mint most. – Seth, hogy nyomatékot adjon a szavainak, az ujjai köré csavart egy hullámos hajtincset Christine válla felől. – Nem keresünk valami csendesebb helyet? Itt túl nagy a zaj.
– Felőlem…

***
– Christine! Hahó, merre jársz? – Gabrielle sértődötten tekintett barátnőjére, és pontosan érzékelte a másik tekintetéből, hogy az mikor tért vissza a jelenbe. – Figyelsz te rám egyáltalán?
– Nem igazán, sajnálom. – Bár Christine nem akarta megbántani Gabrielle-t az érzéketlenségével, a nyár folyamán ez a flegma stílus olyannyira a részévé vált, hogy képtelen volt tőle szabadulni. Úgy tűnik, mindenki kénytelen lesz beletörődni abba, hogy mostantól ez ő – és nem az ő hibája, ha valaki képtelen rá.
– Szóval, csak azt mondom, hogy nem tudom, mitől változtál meg ennyire a nyáron, de nem fogom erőltetni, hogy elmondd. Viszont a kellek, tudd, hogy itt vagyok meghallgatni téged.
– Köszönöm. – Hosszú idő óta ez volt az első őszinte mosoly, ami Christine arcára szökött.

Csakhogy ez sem tartott sokáig, a következő pillanatban ugyanis egy ismerős jelent meg az ajtóban, és a két lány felé vette az irányt.
– Matt, hát itt vagy! – Gabrielle rögtön felpattant, és a barátja karjaiba vetette magát. Christine zavartan fordult el. A toronyban történtek óta nem találkoztak, és a lány azóta sem tudta megfejteni se a saját, se Matt okát arra a bizonyos csókra. Hiszen bennük semmi közös nem volt, és még ha nem is utálták egymást nyíltan, a szimpátiának még csak a közelébe sem értek. Semlegesek voltak, túl különbözőek, akik bár nem oltották ki vagy vonzották egymást, a lehető legtávolabb álltak. Valami furcsa kötelék mégis összekötötte őket, még ha csak egy csók erejéig is. De vajon miért? Mi ösztönözte őket arra, hogy közeledjenek a másikhoz, jól tudva, hogy ezzel megbánthatják Gabrielle-t, az egyetlen embert, aki összekötötte őket.
Hiszen Gabrielle nélkül ők sosem beszéltek volna egymással: Christine-nek a legjobb barátnője, Mattnek pedig a szerelme volt – állítólag. De a csók óta minden csak színjátéknak tűnt, úgy tettek, mintha nem történt volna semmi, mintha az egész csak egy múló ábránd lett volna. Csakhogy nem az volt – és még ha próbáltak is elsiklani felette, újra és újra a tudatukba hatolt, nem hagyta őket nyugodni, arra terelte fáradt gondolataikat, hogy vajon mi történt volna, ha nem szólal meg a csengő. Meddig jutottak volna? Mikor szólalt volna meg bennük egy megálljt jelző vészcsengő? Húztak volna határt egyáltalán, vagy hagyták volna, hogy irracionális, hihetetlen érzelmeik elárasszák őket?

Nem, elég volt! Hiszen mi ő, egy ostobán ábrándozó csitri, aki egy lopott csók után komoly érzelmi kapcsolatot képzel az – alighanem – semmibe? Nem, ez nem az ő világa! Megtörtént, és kész, de ezután kár tovább ragozni. Azt fogja tenni, amit Matt is: úgy tesz, mintha semmi se történt volna. Csak ne lenne ennyire idegölő, hogy a fiú milyen könnyen képes pókerarcot ölteni, és semmiféle érdeklődést nem mutatni iránta. Bezzeg amikor a toronyban voltak…
– Hahó, Christine, már megint elkalandoztál! – szólt rá a lányra Gabrielle. – Mi van ma veled?
– Semmi, csak kicsit fáradt vagyok.
– Hmm, kifárasztott a pasid, mi? – Gabrielle sokat sejtőn felhúzta a szemöldökét, Christine pedig nem szólt semmit. Úgy nem számít hazugságnak, igaz?

Meglepő, hogy Gabrielle milyen könnyen elfogadta Christine változását, és az igazság mellett a sok túlzást is elhitte. Számára a lány többé nem egy ellenfél, akit le kell győzni, és akivel versengeni tud, csupán egy lecsúszott, nemtörődöm lány, akit csak a fiúk és a bulizás érdekel. Olyasvalaki, aki hetente váltogatja a fiúkat az ágyában, és a legkisebb szégyenérzete sincs emiatt. Pedig ha tudná Gabrielle, hogy az ő ágyát még egy fiú se látta…
Valójában nagyon egyszerű volt az álca, amit a lány magára öltött. Minden akkor kezdődött, mikor Mrs. Coleman azzal bízta meg, hogy kerüljön Seth közelébe, azonban mire odáig jutott, hogy a kémkedésnek vége, mert a fiú többet nem szeretne a közelében lenni, már nem tudott visszaalakulni a régi valójába. Addigra már – többé-kevésbé – azzá a lánnyá vált, akivé a nyár folyamán próbált válni. Az egyetlen kivétel ez alól az egyéjszakás kalandjainak sorozata volt. Nem volt nehéz elhíresztelnie magáról, csupán annyit kellett tennie, hogy megkéri a szobatársát, Gabrielle-t, hogy ne térjen vissza túl hamar a kollégiumba, mert neki látogatója lesz. Barátnője nem volt rest elhíresztelni az iskolában a hírt, miszerint az eminens tanulóból gátlástalan ribanc lett – így, minden kerítés és virágnyelv nélkül.

Christine azt még nem tudta, milyen hatással lesz ez a pletyka az életére. Még csak nem rég kezdődött el az új tanév, és bár egyre több diák fülébe eljutottak a pletykák róla, még nem döntötték el, hogy számít-e egyáltalán nekik valamit, hogy ki az a Christine Hartright.
Nos, ez volna a sokat várt 7. fejezet. Remélem, elnyerte a tetszéseteket, és megtiszteltek a véleményetekkel. 
1. Mit gondoltok az új designról? Megérte váltani, vagy a régi jobban tetszett?
2. Hogy tetszett a visszaemlékezés Christine nyaráról? Szívesen olvasnátok még ilyen részeket, vagy inkább már a jelen érdekelne?
3. Melyik szereplőnek a jeleneteit szeretitek a legjobban, és ki érdekel a legkevésbé?
4. Szerintetek ki lenne a legjobb páros, és kik azok, akiket egyáltalán nem tudtok elképzelni egymás mellett? (Megjegyzem, mindenkinek megvan már a fejemben a maga párja a történet legvégére, és kíváncsi vagyok, mennyire látjátok már most ezt előre.)
5. Mit gondoltok Christine változásáról? Jót vagy rosszat tett neki Seth társasága? Szerintetek ilyen marad, vagy visszaváltozik olyanná, amilyen régen volt?
6. Mi volt a kedvenc jelenetetek a fejezetben/eddig a történetben?
+1  És még bármi más, ami eszetekbe jutna :)

4 megjegyzés:

  1. Drága Szimy!
    Mindig elámulok, mennyire zseniálisan írsz. Ezúttal sem volt másképp. Már nagyon hiányzott a történet.
    1. Mit gondoltok az új designról? Megérte váltani, vagy a régi jobban tetszett? - Megérte váltani szerintem, amikor megláttam a fejlécet, elállt a szavam, de én a betűtípust olyan színűre tenném, amilyen a modulsáv háttere.
    2. Hogy tetszett a visszaemlékezés Christine nyaráról? Szívesen olvasnátok még ilyen részeket, vagy inkább már a jelen érdekelne? - Nagyon pazarul megoldottad, szerintem legyenek még visszaemlékezések, nemcsak Christine múltjából, de mindenkiéből, mert a múltjukról ismerhetjük meg őket igazán.
    3. Melyik szereplőnek a jeleneteit szeretitek a legjobban, és ki érdekel a legkevésbé? - Én jelenleg egyformán szeretek minden szereplőt, nincs, aki kevésbé érdekel, mint mások.
    4. Szerintetek ki lenne a legjobb páros, és kik azok, akiket egyáltalán nem tudtok elképzelni egymás mellett? - Nem tudok dönteni. Annyi a lehetőség. Inkább pártatlan maradok. :)
    5. Mit gondoltok Christine változásáról? Jót vagy rosszat tett neki Seth társasága? Szerintetek ilyen marad, vagy visszaváltozik olyanná, amilyen régen volt? - Ez nehéz kérdés. Szerintem jót is tett neki a változás, meg rosszat is. És, hacsak nem változtatja meg valaki más, ilyen marad, legalábbis én így gondolom.
    6. Mi volt a kedvenc jelenetetek a fejezetben/eddig a történetben? - Nincs különösebb kedvencem, minden egyformán zseniális. :D
    +1 És még bármi más, ami eszetekbe jutna :) - Nagyon gyorsan hozd a folytatást!
    xo Nessa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon köszönöm :3 Örülök, hogy nem feledkeztél meg a történetről és még a véleményeddel is megtiszteltél :)
      A fejlécnél a betűszínnél a világosabb rózsaszínre gondolsz? Mert ha igen, megpróbáltam, de sajnos nem látszott rendesen a szöveg, túl világos :(
      Örülök, hogy tetszett a visszaemlékezés, mert elég sokat gondolkodtam ezen a részen, és mikor befejeztem, se voltam teljesen elégedett vele.
      A folytatással igyekszem, már kicsit több, mint a felét megírtam. :)
      Köszönöm, hogy írtál :)

      Törlés
  2. Kedves Szimy!

    Én is vártam már, hogy új fejezettel lepj meg minket, örültem, mikor megláttam, hogy van folytatás. :) Tetszett a visszaemlékezés, nem gondoltam volna, hogy Seth és Christine így fog megismerkedni, de kellemesen csalódtam! Még szívesen olvasnék visszaemlékezős részeket egy-egy karakter múltjáról. Nekem a kedvenc szereplőm Seth, róla olvasnék többet, illetve Gabrielle-ről is, kíváncsi lennék olyan visszaemlékezésre, hogy lett Seth-nek és Gabrielle-nek titkos viszonya. Arielle is szimpatikus, Matt egyelőre semleges, róla nem igazán tudunk sokat. De talán ez majd a következő fejezetekben változik. Kíváncsian várom a folytatást!
    Ui.: Nekem az előző design volt a favorit, de ez a mostani is szép.

    Puszi, Arika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm a türelmedet, hogy vártál a fejezetre és a tippeket is, hogy miről olvasnál még szívesen. Ez nekem nagyon nagy segítség volt, ugyanis hiába van már meg a történet váza, azt nem tudom, hogy mit mennyire fejtsek ki (vagyis hogy melyik részek örvendenek nagyobb érdeklődésnek:)
      Köszönöm, hogy írtál:)

      Törlés