2015. július 19., vasárnap

6. fejezet: Egyezség

Végre itt a következő fejezet, elnézést, hogy (megint) ilyen sokat kellett várni rá. Mint láthatjátok, történt pár változás a blogon, kitettem a többi kritikát, amit kaptam, létrehoztam két új modult: a helyszíneket a menünél (ez még folyamatban van), és egy következő fejezet modult, ahol nyomon követhetitek, hogy állok a folytatással, és egy kis információt is megtudhattok róla (például, hogy ki lesz a főszereplője, és egy rövid idézetet.) De, de nem is húzom tovább, íme a fejezet!
Végül elérkezett a pillanat, amitől Arielle a legjobban félt. Reszketve állt az ajtó előtt, és bár tudta, hogy már percekkel ezelőtt ki kellett volna nyitnia, hogy belépjen, egyelőre nem vitte rá a lélek. Mit mondjon? Hogy köszönjön? Mit áruljon el magáról? De ami a legfontosabb: mit tegyen, hogy ne ájuljon el az idegességtől, vagy csináljon hülyét magából?
Hiszen eddig semmi sem úgy alakult, ahogy eltervezte. Minden negatív gondolatát elhessegette annyival, hogy Seth ott lesz, és megvédi a bajtól, és erre mi történt? Az egyik szobatársa már első látásra elhatározta, hogy utálja őt, a gyerekkori barátja ki tudja, mi rosszat gondol róla, de valami furcsa okból kifolyólag gyanakszik rá.
Nem, annyira talán nem rossz a helyzet. Hiszen kit érdekel, hogy Seth bunkó és ijesztő, Gabrielle pedig egy beképzelt liba? Majd elkerüli őket! Ott van még Matt, aki amellett, hogy zavarba ejtően jól néz ki, még kedves is vele. Jaj, ő mégsem jó, mert Gabrielle-lel jár. Akkor Anthony! Bár a felét nem érti annak, amit a fiú magyaráz neki, kifejezetten kedves, és úgy tűnt, Arielle is szimpatikus neki. Talán még jó barátok lehetnek később. Emellett a másik szobatársát, Christine-t sem ismeri még. Ki tudja, talán vele is jóban lesz majd.
Igen, ez a helyes hozzáállás, még nincs minden veszve. Igenis boldog lesz ebben az iskolában, és talál majd barátokat magának.

Arielle nagyot sóhajtott, majd kopogott, és benyitott a terembe. Pont, ahogy sejtette, minden tekintet rászegeződött, amitől az arca élénkebb színt vett fel, és rögtön elfelejtette a korábban begyakorolt monológot, amivel bemutatkozik.
– Te lennél az új diák, ha jól sejtem. – A történelemtanár egy alacsony, középkorú nő volt gömbölyded alakkal, rövid, vörös hajjal és a vastag keretes szemüvege mögött kedvesen csillogó, barna szemekkel. Arcán biztató mosollyal fordult a lány felé, és intett neki, hogy menjen oda mellé. – Bemutatkoznál, kérlek? – Arielle lassan bólintott, és körbenézett a diákokon. Mindenki feszült figyelemmel várta, hogy mit fog mondani. Az érdeklődés meglepte a lányt, hiszen sosem szokott a figyelem középpontjába kerülni, de végül is érthető, hiszen a Wellesley Bentlakásos Iskola ritkán engedett be új diákokat ódon falai közé.

Nagy levegőt vett, és már majdnem sikerült megszólalnia, mikor az ajtó hirtelen kicsapódott. A vizslató tekintetek azonnal megfeledkeztek Arielle-ről, és helyette az újonnan érkezőre pillantottak. Magas, vékony lány volt, csillogó, fekete haját laza kontyba fogta a feje tetején, kék szemeit vastag, fekete szemceruza vonala kontúrozta. Egyenruhája blúza a megszokottnál szűkebb, szoknyája pedig rövidebb volt, és a szabályzatban leírt zárt, lapos sarkú cipő helyett fekete, telitalpú bokacsizmát viselt szegecsekkel az oldalán.
– Christine, örülök, hogy végre te is megérkeztél. Megtudhatnám, mi az oka a késésednek?
– Elaludtam – érkezett az egyszerű felelet, majd a lány kikerülve Arielle-t és tanárnőt, egyenesen a helyére sietett.
– Ahogy az elmúlt két hétben minden egyes órámon?
– Ja.
– Ajánlom, hogy szerezzen be egy új ébresztőórát.
– Úgy lesz. – Christine-nek már kezdett elege lenni a tanárnőből. Mrs. Carver volt az egyetlen, aki ellen bármit tett, sosem akarta megbüntetni őt, és még a legátlátszóbb hazugságokat is kész ténynek vette. A lány nem értette, hogy miért ilyen kedves vele még mindig, és rettentően zavarta ez a szirupos kedvesség. Küldje büntetésbe, kiabáljon vele, mint mindenki más, de ne nézze hülyének!

Mrs. Carver ezután már lezártak tekintette a témát, és visszafordult Arielle-hez.
– Ki ez a csaj? – fordult Christine a mellette ülő Gabrielle-hez.
– Új lány. Mellesleg a szobatársunk.
– Tényleg? – Christine meglepettnek tűnt. – Észre se vettem.
– Talán mert az egész éjszakát ki tudja, hol töltötted. Aggódnom kellene? Furcsán viselkedsz mostanában.
– Nem, dehogy – hazudta. Gabrielle-nek nem kell tudnia semmiről, hiszen ő sosem értené meg. Neki ott van a tökéletes Matt, akivel valószínűleg örökké együtt lesznek, míg ő bárhogy próbálkozott is, nem tudta megtartani Seth-et.

És már megint Seth… miért nem tudja őt elfelejteni végre? Mit tett a fiú, hogy így belopta magát a szívébe, és még a leglehetetlenebb helyzetekben is ő jut eszébe? Hiszen minden csak két hónapig tartott, a fiú kegyetlen leveléig. De hogyan is várhatott volna többet egy eleve halálra ítélt kapcsolattól? A vicces az egészben az, hogy Christine állandóan attól tartott, hogy a titka fogja tönkretenni kettejük viszonyát, de végül erre sem volt szükség, a lány egyedül is elintézte, hogy ne kelljen többé Seth-nek.
Christine jól emlékezett arra a napra, mikor először találkoztak a nyár folyamán. Bár már egy éve osztálytársak voltak, sosem jutott alkalmuk néhány szónál többet beszélni, és nem is érdeklődtek különösebben egymás iránt.
Mégis, kettejük furcsa viszonya nem akkor kezdődött, mikor egy forró, nyári éjszakán összefutottak egy tengerparti bárban. Addigra már akaratlanul is egymáshoz voltak láncolva, egy furcsa, megmagyarázhatatlan kapocs kötötte össze őket.

A lány az igazgatói iroda előtt ült, idegességtől remegő kezeit két térde közé szorította, majd ráhajtotta a fejét. Szemeit lehunyta, és nagy levegőt vett. Most nem sírhatja el magát! Egy évig sikerült erősnek és határozottnak mutatkoznia, nem omolhat össze még most sem, mikor talán minden elveszik. Talán hiábavaló volt az év minden próbálkozása, szenvedése, a számtalan feláldozott idő és szórakozás. A fenébe is, ebben az iskolában ő tanult a legtöbbet, most mégis egy apró hiba miatt képesek lennének kirúgni?! Még csak nem is az ő ötlete volt az egész, Alec vette rá, hogy csatlakozzon hozzá.
– Christine Hartright? – Érzelemmentes hang szakította ki a lányt keserű gondolatai közül. Christine felállt, majd bátran Miss Caine szemébe nézett. Őt nem fogja megijeszteni az igazgatónő szigorú külleme, se befolyásolni a vallatásban. Nem engedheti meg magának, hogy kirúgják! – Üljön le! – parancsolta, szokásához híven magázva a lányt. Christine sosem jött rá ennek okára, hiszen a legnyilvánvalóbb, miszerint egyenlő félként szeretne beszélni a diákokkal, már a fölényeskedő viselkedésével megdőlt.

– Megmondom őszintén, csalódtam magában. Egész évben tökéletesen teljesített, iskolaelsőként végzett holtversenyben Gabrielle Dresdennel, soha egy panasz sem volt magára – úgy viselkedett, ahogy egy ösztöndíjas tanulótól azt elvárjuk. Remélem, tudja, hogy évente diákok százai pályázzák meg a teljes körű iskolai támogatást, és szerencsésnek mondhatja magát, hogy idén megkapta. Jó úton haladt afelé, hogy a jövő évben is megigényelhesse, a tegnap éjszakai incidens azonban teljességgel lehetetlenné tette.
– Micsoda? – fakadt ki a lány akaratán kívül. Eddig csak arra gondolt, hogy biztos ki fogják rúgni, és akkor ki tudja, hova fog menni, de arra a verzióra egyáltalán nem számított, hogy csupán a támogatását vonják meg. De hiszen a kettő egy és ugyanaz, és ezt az igazgatónő is tudta. Christine képtelen lenne kifizetni a tandíjat, ilyet még csak nem is merne kérni a szüleitől.
– Jól hallotta. Ezentúl magának is a tanítás teljes költségét  kell kifizetnie, ellenkező esetben nem kezdheti meg a második évét iskolánkban. Tessék, itt az ehhez tartozó szerződés, vitassa meg a szüleivel, írassa velük alá, és juttassa vissza nekem még ezen a héten.
– De Miss Caine, nem lehetne valami más megoldást találni? A szüleim nem tudják kifizetni a tandíjat.
– Erre azelőtt kellett volna gondolnia, hogy ittas állapotban megrongálta az egyik épületünket. – Még hogy megrongálta! Csak egy apró rajz, egy szolid graffiti volt, ráadásul a régi épületen, amit már amúgy is rég le akarnak bontani.
– Nagyon sajnálom, amit tettem, megígérem, soha többet nem fordul elő. Csak a vizsgák okozta stressz miatt tettem, túl nagy volt rajtam a nyomás…
– Elég volt, nem akarom hallani a magyarázkodását! Hálásnak kellene lennie, hogy nem tanácsoljuk el. Tudja jól, hogy nem szoktam belemenni semmiféle kompromisszumba, ezért…

Miss Caine-t a kicsapódó ajtó zavarta meg. Feldúltan fordult a zaj irányába, felkészülve arra, hogy jól leszidja azt, aki kopogás nélkül nyitott be hozzá. Amint azonban meglátta, kivel áll szemben, arcára kényszeredett mosoly került, s kilépve a szigorú igazgatónő szerepéből energikusan felpattant, hogy üdvözölje az érkezőt.
– Mrs. Coleman, örülök, hogy látom.
– Mi folyik itt? – vonta kérdőre a nő az igazgatót úgy, mintha csak egy alkalmazottjával beszélne. Christine elképedve figyelte a jelenetet, és azon töprengett, ki lehet az. Negyvenes évei elején járhatott, bár elegáns, drága ruhái, és tökéletes alakja kevesebbről árulkodott. Szűk, térdig érő, fehér ceruzaszoknyát, hozzá illő blézert, és halvány barackszínű felsőt viselt, lábán márkás magas sarkúval egyensúlyozott. Fehérarany ékszerei szolidan csillogtak. Fekete haját szolid kontyban rögzítette a feje tetejére, napszemüvegét még a kezében tartotta. – Már tíz perce várakozom az iroda előtt, pedig pontosan délután két órát beszéltünk meg!
– Elnézést kérek, elhúzódott egy megbeszélésem Christine-nel…
– Nem érdekelnek az ostoba diákjai, én… – Mrs. Coleman szava mondat közben elakadt, ahogy a megszeppent lányra pillantott. Hirtelen közelebb lépett hozzá, és az álla alá téve kezét fordította jobbra, majd balra Christine arcát. – Várjunk csak… – gondolkodott el. – Egész szép lány vagy.
– Köszönöm… – Christine ötlete sem volt, mit akart tőle a nő, de semmi jóra nem számított.
– Pont egy ilyen lányra lenne szükségem a fiam mellé – jelentette ki egyszerűen, megbotránkoztatva ezzel az irodában lévőket.
– Nagyon kedves, hogy ezt mondja, de nekem már van barátom. – Igaz, hogy már nem sokáig, ugyanis Alec a tegnapi húzásával végképp elvágta magát nála, de erről nem kell tudnia ennek a hibbant nőnek.
– Ne butáskodj, nem azt akarom, hogy járj vele. Seth talál magának barátnőt, emiatt sosem kellett féltenem. Azt akarom, hogy tartsd őt szemmel, és jelents nekem.
– Szívesen megtenném, de sajnos a jövő évtől már nem folytathatom ebben az iskolában a tanulmányaimat. – Bár a tény még mindig kiakasztotta, Christine ebben a pillanatban még örült is, hogy ez a helyzet, így könnyedén visszautasíthatja az őrült Mrs. Coleman parancsát.
– Miért nem? Ez az ország egyik legjobb iskolája, kétlem, hogy önszántadból akarnál elmenni. – Ezúttal Miss Caine felé fordult, aki készségesen válaszolt is neki.
– Christine-től botrányos viselkedése miatt megvontuk a támogatást, ezért csak akkor folytathatja a tanulmányait iskolánkban, ha kifizeti a teljes tandíjat.
– Akkor ez egyszerű, én kifizetem!

Az irodában kínosan hosszú csend állt be. Christine nem tudta, hogy kellene reagálnia Mrs. Coleman ajánlatára, ami valójában inkább tűnt parancsnak, hiszen a lány minden ellenindokát megsemmisítette. A nő kétségtelenül nagy szívességet tenne neki azzal, ha átvállalná a tandíját, ráadásul az öltözékéből és viselkedéséből ítélve az ehhez szükséges pénzt se okozna nehézséget előteremtenie. Azonban ki tudja, mire akarja még rávenni őt cserébe? Kémkedni a fia után? Mégis milyen őrült anya csinál ilyet?
Egyáltalán ki lehet az a Seth? Bizonyára a másik osztályba járhat, ugyanis egy év alatt sikerült mindenkit megjegyeznie a sajátjából. A többieket is csak azért nem ismeri, mert minden szabadidejét tanulással töltötte, így a legtöbb iskolai és azon kívüli csapatépítő programot kihagyta.
Christine csak ekkor jött rá, hogy mennyi mindent elvesztegetett, talán feleslegesen. Alig ismert valakit az iskolából, az egyetlen barátnője a szobatársa, Gabrielle, de vele se a legjobb a viszonyuk, tekintve, hogy a lány állandóan versengeni akar vele, legyen szó bármiről. Megsértődött rá, akárhányszor jobban sikerült egy dolgozata, vagy egy fiú őt dicsérte meg helyette (bár ez csak egyszer fordult elő, és Christine azóta se tudja, Alec mit látott benne). Egy egész évet elvesztegetett az életéből egy ostoba ösztöndíjért, amit aztán egy apró botlás miatt elvettek tőle. Hol van ebben az igazság?
– Rendben, megegyeztünk – határozta el magát. Mrs. Coleman elégedetten elmosolyodott, de nem lepődött meg különösebben, tudta, hogy a lány el fogja fogadni az ajánlatát. Hiszen az alatt a tíz perc alatt, amit várakozással töltött az iroda alatt, sikerült rájönnie, hogy Christine mennyire kétségbeesetten az iskolában akar maradni, és bármit megtenne annak érdekében, hogy ne tanácsolják el.
Így mindenki jól jár, hiszen neki már régóta szüksége volt valakire, aki szemmel tartja az ő lázadó fiát. Seth épp elég problémát okozott már ahhoz, hogy radikális döntést hozzon, és egy árnyékot rendeljen mellé, aki minden lépéséről jelentést tesz majd. Egy kis szerencsével a fiú még bele is szeret a lányba, hiszen csinos, okos, és bár próbálja visszafogni, tüzes is. Pont olyan, amilyet Seth mindig keres. Csupán egy kis változtatásra lesz szükség, hogy a fiú mindenképpen felfigyeljen Christine-re. Hiszen a lány hiába szép, Seth soha rá sem nézne egy mintadiákra, akinek mindene a tanulás. Neki egy hozzá hasonló lázadóra van szüksége, és Mrs. Coleman csak remélni tudta, hogy egy nyár alatt sikerül kedvére formálni a gyanútlan Christine-t anélkül, hogy az észrevenné, és összehoznia fiával, akit ellenben nem tudott megváltoztatni. Most majd ez a kétségbeesett lány megteszi azt, amire ő képtelen volt.
Az előző fejeznél többen is válaszoltatok a kérdéseimre, amiért nagyon hálás vagyok. El sem tudjátok hinni, mennyire sokat jelent nekem, hogy már 20-an rendszeresen olvassátok a blogomat, és többen kommenteltek is. 
Ezek lennének az ehhez a fejezethez tartozó kérdések, ha van időtök és kedvetek, kíváncsian várom a válaszaitokat.
1. Hogy tetszik az új design a blogon? Változtatnál rajta valamit?
2. így képzelted el Christine-t, vagy meglepett, hogy korábban mintadiák volt? Ezt jó ötletnek tartod, vagy így már kevésbé szimpatikus?
3. Mit gondolsz Mrs. Coleman ajánlatáról? Te elfogadtad volna Christine helyében?
4. Ahogy látod, eddig a fejezetek nagy része múltbéli esemény felidézésével telt, hogy jobban megismerhessétek a szereplőket. Ez körülbelül a 10. fejezetig menne így, utána felgyorsulnának az események. Ezt jó ötletnek tartod, vagy untatnak ezek a részletek, és nem vagy kíváncsi a szereplőkre ilyen mértékig?
5. Bármi más, ami még eszedbe jut :)

18 megjegyzés:

  1. 1. Hogy tetszik az új design a blogon? Változtatnál rajta valamit? - Úgy tökéletes, ahogy van. Mikor megláttam a fejlécet, tátva maradt a szám, a helyszínes oldalt boldogan olvastam végig, az új fejezetből pedig már alig várom a részletet, amit az új modulba fogsz írni. Szuper lett! :)
    2. Így képzelted el Christine-t, vagy meglepett, hogy korábban mintadiák volt? Ezt jó ötletnek tartod, vagy így már kevésbé szimpatikus? - Nem így képzeltem el (igazából sehogy nem képzeltem még el, mert túlságosan elfoglalt Arielle meg Seth meg mindenki), de úgy tökéletes szerintem, ahogy van. Izgalmas, érdekes és egyedi. :)
    3. Mit gondolsz Mrs. Coleman ajánlatáról? Te elfogadtad volna Christine helyében? - Tuti, hogy nem fogadtam volna el. Bár, ha én sem érintkeznék a szüleimmel, ahogy Christine sem, akkor lehet, hogy igen. Csak mert a szüleim még azt sem nézik jó szemmel, ha egy péksütit elfogadok a barátnőmtől, mert hogy "azt viszonozni kell", és az már kötelezettség, meg satöbbi... xD
    4. Ahogy látod, eddig a fejezetek nagy része múltbéli esemény felidézésével telt, hogy jobban megismerhessétek a szereplőket. Ez körülbelül a 10. fejezetig menne így, utána felgyorsulnának az események. Ezt jó ötletnek tartod, vagy untatnak ezek a részletek, és nem vagy kíváncsi a szereplőkre ilyen mértékig? - Szerintem ez jól van így. Máshogy nem ismerhetnénk meg a szereplőket, márpedig én szeretem, ha annyira ismerem egy történet szereplőit, hogy szinte látom őket magam előtt!
    5. Bármi más, ami még eszedbe jut :) - Nagyon-nagyon-nagyon várom a folytatást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre, mindig örömmel fogadom a véleményedet :) Boldoggá tesz, hogy tetszett a fejezet, és az új design is, főleg, hogy ez utóbbit kicsit félve tettem ki, mert nem voltam benne biztos, hogy elég jó-e. Nemsokára kiírom a részletet a következő fejezetből, a tartalma fejben már megvan, de címet még nem találtam ki hozzá.
      Örülök, hogy Christine-t is érdekesnek tartod, az ő személyisége előttem is csak most kristályosodott ki, ahogy az indoka is a különc viselkedésre. Erről bővebben majd a következő fejezetben olvashatsz, aminek szintén ő lesz a főszereplője.
      Kicsit féltem, hogy Mrs. Coleman ajánlata túl életidegen lesz, ezért próbáltam hibbantnak beállítani a jellemét, hátha úgy hihetőbb. Christine az átlagnál önállóbb, talán azért is, mert bentlakásos iskolába jár, és nem látja minden nap a szüleit, ezért az ajánlatnál se arra gondolt elsősorban, hogy mit gondolnak a szülei. Főleg, hogy így arról sem kell értesülniük, hogy a lányuk elvesztette az ösztöndíját.
      Örülök, hogy nem találod unalmasnak a szereplőbemutatós részeket, mert én nagyon szeretek velük foglalkozni, néha kicsit túlzásba is viszem. De ezek szerint emiatt nem kell aggódnom :)
      A folytatással igyekszem, hamarosan kitaláloma címet, és a részletet, aztán hozom a következő fejezetet.
      Köszönöm, hogy időt szántál arra, hogy elolvasd a fejezetet, és hogy megosztottad velem a véleményed :)

      Törlés
  2. Szia :)
    Nemrég leltem rá a blogodra és már az első olvasás után a hálójába keritett engem a történet. Minden szavát ittam, nagyon tetszik, ahogyan írsz. Érdekesnek ígérkezik és várom, hogy mit fogsz kihozni belőle. A szereplők is nagyon egyediek és beletudom élni magam a szerepükbe. A kedvencem Arielle eddig, mivel szerintem hasonlít rám, ő is izgulós, szégyellős és visszahúzódó teremtés.
    Emellett nem csak a sztori, hanem maga a blog kinézete is magával ragadott. Remek kis színkombinációt találtál ki, mely tényleg illik a történet hangulatához is.
    Kérdéseidre a válaszom :
    1. Hogy tetszik az új design a blogon? Változtatnál rajta valamit?
    Egyszerűen meseszép, nekem nagyon tetszik, magával ragadó. Nem, nem változtatnék rajta, én nem is értek ehhez. :D
    2. Így képzelted el Christine-t, vagy meglepett, hogy korábban mintadiák volt? Ezt jó ötletnek tartod, vagy így már kevésbé szimpatikus?
    Az igazat megvallva, kissé meglepett, hogy a múltban mintadiák volt. Nekem így is szimpatikus, így egyedi ahogy van, de majd a további részekben jobban megismerem és akkor jobb véleményt tudok alkotni róla. Egyébként én sem tartom fairnek azt,hogy egy kisebb bibi miatt megvonták tőle az ösztöndíjat, mikor ő volt a suli legjobb diákja.
    3. Mit gondolsz Mrs. Coleman ajánlatáról? Te elfogadtad volna Christine helyében?
    Érdekes ajánlatot tett Mrs. Coleman. Először én sem értettem volna, hogy miért kéne megfigyelni a fiát. Én is elfogadtam volna Christine helyében, mivel nem akarnám, hogy a szüleimnek rossz legyen.
    4. Ahogy látod, eddig a fejezetek nagy része múltbéli esemény felidézésével telt, hogy jobban megismerhessétek a szereplőket. Ez körülbelül a 10. fejezetig menne így, utána felgyorsulnának az események. Ezt jó ötletnek tartod, vagy untatnak ezek a részletek, és nem vagy kíváncsi a szereplőkre ilyen mértékig ?
    Szerintem így van rendjén, először meg kell ismerni a szereplőket és utána belebonyolódni a részletekbe, a cselekmény további pillanataiba. Mint előző hozzászóló, én is nagyon szeretem megismerni annyira a szereplőket, hogy beletudjam élni magam a szerepükbe. Szerintem egyáltalán nem unalmas, sőt nagyon is érdekes ! :)
    5. Bármi más, ami még eszedbe jut :)
    Hamar hozd a következő részt ! Egyszerűen bámulatos, hogy milyen jól kitaláltad ezt a sztorit. Várom a következőt ! :) Ui.: Nagyon tetszik az,hogy egy bentlakásos iskolába helyezted a helyszínt, szerintem sokkal érdekesebb és egyedibb, mint például egy gimnáziumba játszódna a cselekmény. Ja, és elfelejtettem, nagyon várom a következő részt. :D <3
    Jó nyarat, írást, napot !
    Merci

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon örülök, hogy rátaláltál a blogomra, és még a véleményeddel is megtiszteltél. A szereplőim nagyon fontosak nekem, mert mindegyikben egy kicsit én is benne vagyok, vagy valaki, aki fontos számomra, ezért boldoggá tesz, hogy érdekesnek találod őket.
      A többségnek Arielle a kedvence, és sokat magukra ismernek benne. Valóban, szerintem mindenkinek van egy bizonytalan énje, aki nem bízik eléggé saját magában - a lány ezt a félelmet testesíti meg.
      Christine személyiségén rengeteget gondolkodtam. Először, a történet egy korábbi változatában (amiből nagyjából csak a szereplők neve, és a bentlakásos iskola maradt meg) butának, felszínesnek állítottam be, amiből időközben szinte semmi sem maradt. Még sok minden ki fog derülni róla, és a többiekről is, így például arról is, hogy Mrs. Coleman miért döntött úgy, hogy meg kell figyelni a fiát.
      A következő fejezeten már dolgozom, jobb oldalt a menüben nyomon követheted, hogy éppen hol tartok benne.
      A bentlakásos iskola egyébként már régóta izgatja a fantáziámat, sokszor gondolkodtam rajta, hogy vajon milyen lehet ott tanulni, így született meg végül az ötlet.
      Köszönöm, hogy megosztottad velem a véleményedet, és kitartást a 40 fokos meleghez (én meg szaladok is a medencébe :D).

      Törlés
  3. Kedves,Szimy.

    Nem olyan rég olvasom a blogod,de amint el kezdtem olvasni, nem tudtam abba hagyni. Bevallom, elsőnek féltem tőle mivel nem vagyok az a HŰ de nagy olvasó, de meglepetésemre, már az össze részt elolvastam. Ami a kinézetet illeti,gyönyörű. Az írásaid kitűnően vonzzák az embert. Kétségtelen hogy remek író vagy. Mikor betekintést nyertem a blogodra, elsőnek a fejléc fogott meg. Egyszerűen gyönyörű. Az én próbálkozásaim eltűnnek, a te munkáid mellett. A történet,érdekes és várom a fejleményeket. Abban biztos lehetsz hogy olvasni fogom a blog bejegyzéseit. Bevallom, a szereplőket,kicsit érdekesnek találtam,de egyediek. Nem fordulnak elő szinte minden második blogban ahogy az lenni szokott. Visszatérve a fejlécre.....A színek nagyon különlegesen vannak összeválogatva,ezt nem rossz értelemben írtam hanem jó értelemben. Vonzza a tekintetet. A kérdéseidre válaszolva..:
    1. A desing mint már előzőleg leírtam csodálatosan sikerült.
    2. A kérdésedre válaszolva,nem, nem képzeltem Christine-ről,hogy mintadiák volt.. Eddig is inspiráló személy volt számomra, de így most még inkább. Azt mutatja hogy mennyit tud változni az ember.
    3. Én nem fogattam volna el Christine helyében,és amúgy is elég furcsa ajánlat volt.
    4. Szerintem a részek így is tökéletesek, és szerintem nem rossz ötlet ha fel gyorsítod az eseményeket. Bár ne annyira hogy követhetetlen legyen.Bár ezt belőled és az írási stílusodból nem nézem ki..:) Jó ötlet hogy a szereplőket ilyen részletesen mutatod be hisz később már egyből tudni fogjuk mit miért tesz.
    5. A kérdések a fejezetek végén nagyon furfangosak. Ez nagyon jó hisz az olvasókat ez vonzza. Az emberek szeretnek kérdéseken agyalni hogy hogyan milyen formában írják le. Megmondom az őszintét soha nem láttam a te blogodon kívül kérdéseket a bejegyzések végén. De ez nem baj. Nem csak a kinézet, a történek, a karakterek és a desing terén vagy kitűnő de szerintem isteni megoldás az olvasók buzdítása ezzel a pár kérdéssel. Mások szerint már unalmas az ha egy gimnáziumban vagy ahogy a te esetedben is bentlakásos suliban játszódik az égész. Szerintem ez nem elcsépelt ha tökéletesen vagy megírva. Ui.: Én tömören írtam le a véleményem, de szerintem benne van amit mondani akartam neked. A következő rész borzasztóan várom,és csak így tovább. Én szorítok hogy továbbra is ilyen kitűnő történeteket hozz össze mint ez.

    Hazel M.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm, hogy úgy döntöttél, elolvasod a történetemet, és még egy ilyen hosszú és kedves véleményt is írtál róla.
      A szereplőim valóban érdekesek, próbáltam egyszerre hétköznapinak és különlegesnek mutatni őket, hiszen minden emberben megvan ez a kettősség.
      A fejléc sokadik próbálkozásom, egyszer majd csinálok egy listát azokról, amikkel korábban kísérleteztem (megjegyzem, az elsőre "ezmegmi?", a másodikra "cseréld le, de azonnal!" véleményt kaptam. Ha nem hiszed, nézd meg a kritikáimat.), ezért nagyon örülök, hogy ezzel végre sikerül elégedetté tennem az olvasóimat.
      Mrs. Coleman ajánlata valóban elég hihetetlen, és a valóságtól elrugaszkodott, éppen ezért próbáltam a karakterét is ilyennek, kicsit őrültnek, és nem a való világban élőnek bemutatni. Emellett később még fény derül arra, hogy mi volt az oka, hogy ilyen ajánlatra kényszerüljön.
      Hasonló kérdéseket már láttam több blogon is, így az ötlet nem saját, de jónak tartottam, ezért gondoltam, én is kipróbálom. Azóta több olvasómat ismerhettem meg, aminek nagyon örülök, ezért biztos lehetsz benne, hogy később is fogok feltenni néhányat.
      Köszönöm, hogy írtál nekem, a folytatással pedig igyekszem :)

      Törlés
  4. Nagyon Teszik Ahogy el kezdted írni Imádom blogodat alig várom folytatást :)
    csak így tovább :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszett :) A folytatás hamarosan kész.

      Törlés
  5. Nagyon jó rész lett Szimy, új olvasó! *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök, hogy tetszett :)

      Törlés
  6. Szia, egy díj vár a blogomon :)
    http://azarnyekmacskatanca001.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, amint lesz időm, kitöltöm :)

      Törlés
  7. Sziaaa van egy meglepim http://theyoungdefender.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  8. Sziia!
    Most találtam meg a blogodat és imádom. Nagyon jól és élvezhetően fogalmazol.
    A blog designje egyszerűen tökéletes. A fejléc gyönyörű. A design többi része egyszerű mégis nagyon illik hozzá. :) Nem ilyennek képzeltem el Christinet, de annyira nem is lepett meg ez a fordulat. Ettől függetlenül én még mindig bírom. :) Én is elfogadtam volna az ajánlatot a helyében, hiszen, ha ennyire a suliban akarnék maradni és a szüleim meg nem tudnák kifizetni akkor megéri, hogy egy olyan emberre kell figyelnem, akit nem is ismerek... Nekem tetszik, hogy az elején inkább csak így megismerjük a szereplőket. Ez olyan, mintha mi is most kerültünk volna a suliba és ismerkednénk a többiekkel. :) Kíváncsian várom a folytatást. Körülbelül mikorra várható? :)

    Viki^^ :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon örülök, hogy rátaláltál a blogomra :)
      Meglepődtem, mikor azt írtad, te elfogadtad volna az ajánlatot, de meg is könnyebbültem kicsit. Eddig a többség azt írta, hogy semmiképp sem mondott volna igent, és már féltem, hogy egyáltalán nem volt reális az ajánlat.
      A folytatással igyekszem, de mostanában nem volt túl sok szabadidőm, és semmiképp sem szerettem volna összecsapni. Megpróbálom minél hamarabb hozni.
      Köszönöm, hogy írtál :)

      Törlés
  9. Szia!
    Nem rég találtam rá a blogodra, és egyszerűen imádom! Nagyon tetszik az egész történet. Főleg a fogalmazásod, anygon tetszik. Olyan, hogy is mondhjam elegnáns? ha lehet ezt Így mondani. Személyszerint én nem nagyon szeretem Sethett, nem tudom nekem nem nagyon jön be. Lehet, hogy régen más volt, de nekem nem jön be. Kedvenc szereplőm Arielle. Valamiért az ő szerepébe tudom legjobban beleképzelni magamat. És a másik kedvenc szereplőm pedig Matt. és persze azt akarom, hogy összejöjjenek.
    1. Szerintem nagyon gyönyörű a design és a fejléc is. Tetszik ez a szín.
    2. Hát nem is tudom. Valahogyan sejtettem, hogy nem mindig volt ilyen kis lázadó. Nekem elve nem volt valami szinpatikus, de ez még bármikor változhat.
    3. Nem. Nem fogadtam volna el az ajánlatot.
    4. szerintem ez jó ötlet, hogy megismerteted az olvasókkal a szereplőket. Engem nagyon érdekel a múltjuk, úgyhogy én csak örülök.
    5. A blogod tökéletes!
    Nagyon várom a következő fejezetet és remélem nem fejezted be a blogot, mert nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra.
    Puszil meg minden más Kira!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nagyon örülök, hogy rátaláltál a blogomra, és hogy megtisztelsz a véleményeddel :) Igazán feldobtad az estémet a dicséreteddel.
      Úgy tűnik a szereplőkkel kapcsolatban sikerült megosztanom az olvasóimat, és ennek nagyon örülök, mert pont ez volt a célom, hogy mindenkinek más kedvence legyen. Arielle hozzám is nagyon közel áll, de ugyanúgy a többi karakter is.
      Nem tervezem, hogy befejezem a blogot, csak most sajnos nem jut annyi idő az írásra, mint szeretném, és semmiképpen nem akarom összecsapni, mert nem akarok csalódást okozni nektek.De igyekszem összeszedni magam, és minél hamarabb hozni a következő fejezetet.
      Még egyszer köszönöm, hogy írtál :)

      Törlés